Hozzávalók
-
60dkg vöröshagyma
-
30dkg póréhagyma
-
10dkg vaj
-
10dkg liszt
-
1dl tejszín
-
ételízesítő
-
3l csontlé – (lehet leveskockából is)
-
3db zsemle
-
20dkg ementáli sajt – vagy trappista sajt
-
só
Elkészítés
-
A hagymákat szeletekre vágjuk(a pórénak én a zöldebbik felét szoktam használni) és a vajon aranysárgára pirítjuk. Meghintjük a liszttel, összeforgatjuk majd felöntjük a csontlével, belekeverjük a tejszínt is. Jól kiforraljuk.
-
Közben a zsemléket szeletekre vágjuk, megszórjuk reszelt sajttal és sütőben vagy melegszendvics sütőben pirosra sütjük.
-
A forró levest kiszedjük tányérba, a tetejére helyezzük a pirított sajtos zsemle szeleteket. Ízlés szerint a levest is megszórhatjuk még egy kis reszelt sajttal.
-
Nem volt egy hosszadalmas munka, mégis piszkosul büszke voltam magamra. Na nem azért mert nagy tudományt igényelne az elkészítése, hanem mert egyáltalán eszembe jutott, valamint a „banda” széles mosolya és az ízlelőbimbóim is azt sugallták, hogy nem volt ez rossz döntés.
-
Ui.: Csöndben megjegyzem, hogy nem volt itthon sem póré, sem csontlé, sem leveskocka , sem tejszín, vásárolni meg már kedvem nem volt. Bőven megtette a magányos vöröshagyma is, a tejszín helyett tej, a csontlét és/vagy a leveskockát kompenzálandó csak ételízesítővel sóztam, kicsit kevesebb „vasszert” használtam, mint ha csontlével készült volna. Jól esett ez így is!
A visszajelzésed segít másoknak megtalálni a legjobb recepteket.
Vélemények
További a szerzőtől – Gaalo
Bazsalikomos paradicsomsaláta
Egyszerű, gyorsan elkészíthető, nagyon finom saláta, az általam egyik legjobban kedvelt vendégváró finomság. Sültekhez, grillezett húsokhoz ajánlom elsősorban,...
Babgulyás füstölt hússal
Kőkeményen variálok állandó jelleggel, erre szokták azt mondani a környezetemben, hogy nem unalmas mellettem az élet…, de legalább kiszámítható. Jelen esetben k...
Bigos
Tegnap megkezdődött a labdarúgó EB végre! A sportsarock.hu oldalon jeleztük, hogy a résztvevő csapatok bemutatása mellett egy-egy nemzeti ételüket is megpróbálj...
Bolonai spagetti, szerintem eredeti
Abszolút autodidakta módon tanultam főzni úgy, hogy nulla affinitásom nem volt az egészhez, de szakács barátom elbeszélései és az ő karácsonyi ajándéka(a tankön...
Cigánypecsenye ünnepi köntösben
Szeretjük! Nálunk amolyan „menekülő” vagy „lusta szakács” kajaként is felfogható, ugyanis mindig minden körülmények között szívesen fogyasztjuk, „menekülő” ha m...
Csirkemell szárnyas-pástétommal töltve
Annyira finom, hogy nem is fűzök hozzá semmit! Illetve dehogynem! Mennyei íz, nagy boldogságot jelent az ízlelőbimbóimnak, hogy ráakadtam erre az igazán különle...
Kapcsolódó receptek
Sült csirke burgonyával (medvehagymás)
Egyszerű, de nagyon finom étel. A családba mindenki nagyon szereti.
Tejfölös vargánya rizzsel, sült kacsa szárnytővel
Nagyon szeretjük a vargányát és most van a szezonja is.
Májkrémes burgonyaleves
Krumpli általában van otthon. Egy kis fűszerezéssel finom leves készíthető belőle, rövid idő alatt. Nagyitól tanultam ilyen leveseket, mert ezt legalább nem ron...
Tökfőzelék
A tökfőzeléket lehet nagyon szeretni, vagy nem szeretni. Én pörkölttel vagy fasírttal szeretem leginkább.
Tejfölös csibegomba sertéshússal, kuszkusszal
Felénk csibegombának nevezik. Máshol csirkegombának, szegfűgombának ismerik. Felénk tejfölös gomba, nem gombapaprikás. Ezt a gombát jól ismerem, bátran készítek...
Pehelykönnyű túrós pite
Pehelykönnyű, nagyon finom és szép sütemény.
Neked is van egy jól bevált recepted?
Oszd meg a közösséggel! Pár perc az egész: hozzávalók, lépések, egy fotó — mi pedig saját szerzői oldalt adunk a receptjeidhez.
🍳 Recept beküldése