Hozzávalók
-
5 literes üveghez a hozzávalók
-
3kg uborka – kovászolni való
-
5gerezd fokhagyma
-
1nagy csokor kapor
-
1szelet kovászos kenyér
-
3l víz
-
3evőkanál só
Elkészítés
-
Az uborkát alaposan megmossuk. A szár felőli részéből levágunk picit és megkóstoljuk ( megnyaljuk) nem-e keserű, mert akkor nagyobbat vágunk le. Hosszában a csúcstól kiindulva bevágjuk a másik végétől 2-3 cm-re, majd a másik vége felől az előbbi vágásra merőlegesen vágjuk be. Vigyázzunk, hogy az uborka ne essen szét.
-
A tisztára mosott üveg aljára rakunk kevés kaprot, majd állítva rakosgassuk bele szorosan az uborkákat egészen az üveg nyak hajlatáig. Közé rakjuk a többi kaprot, és ízlés szerint a tisztított fokhagymagerezdeket. A vizet langyosra melegítjük és hozzákeverjük a sót. Ráöntjük az uborkára, és rátesszük a kenyeret. Az üveget meleg helyre, vagy (félárnyékos napra) állítsuk. Tegyünk az üveg alá egy tányért, mert forrni fog és kifut az üvegből. Az üveg tetejére tegyünk egy kistányért. A kenyeret lepje el mindig lé és pótoljuk szükség szerint a levet rajt.
-
3-4 nap múlva az uborka színt vált. leve zavarossá válik. Ekkor kóstoljuk meg és ha már jó, akkor szedjük bele egy edénybe(műanyag dobozba,) Szűrjük rá a levet és tegyük hűtőbe. Hetekig el áll. (Rakhatjuk kisebb üvegekbe is)
A visszajelzésed segít másoknak megtalálni a legjobb recepteket.
Vélemények
További a szerzőtől – Margit
Sült csirke burgonyával (medvehagymás)
Egyszerű, de nagyon finom étel. A családba mindenki nagyon szereti.
Tejfölös vargánya rizzsel, sült kacsa szárnytővel
Nagyon szeretjük a vargányát és most van a szezonja is.
Májkrémes burgonyaleves
Krumpli általában van otthon. Egy kis fűszerezéssel finom leves készíthető belőle, rövid idő alatt. Nagyitól tanultam ilyen leveseket, mert ezt legalább nem ron...
Tökfőzelék
A tökfőzeléket lehet nagyon szeretni, vagy nem szeretni. Én pörkölttel vagy fasírttal szeretem leginkább.
Tejfölös csibegomba sertéshússal, kuszkusszal
Felénk csibegombának nevezik. Máshol csirkegombának, szegfűgombának ismerik. Felénk tejfölös gomba, nem gombapaprikás. Ezt a gombát jól ismerem, bátran készítek...
Pehelykönnyű túrós pite
Pehelykönnyű, nagyon finom és szép sütemény.
Kapcsolódó receptek

Neked is van egy jól bevált recepted?
Oszd meg a közösséggel! Pár perc az egész: hozzávalók, lépések, egy fotó — mi pedig saját szerzői oldalt adunk a receptjeidhez.
🍳 Recept beküldése